Pósa Lajos

Tente baba, tente, A szemedet hunyd be! Alugy ingó-ringó, Piczi rózsabimbó! Majd felkölt a hajnal Fülemile-dallal, Fölkel a kis czicza, Gyuricza, Katicza, Méhe, lepe, dongó, Aranyos pillangó, Fölkel az ibolya... Csicsija, bubuja!

Porszem vagyok én csak ezen a világon, De kegyelmed érzem, nagyságodat látom.

Áldott legyen emléke a Márciusi ifjuságnak! Virág termett a nyomukban, Mint a meleg napsugárnak. Fönn lengették a lobogót, Egy csöpp vér se hullott rája... És kihajtott egy nap alatt A szabadság rózsafája.

Tanulj a bokorban nyíló ibolyától: Kedves illatával ad hírt csak magáról.

Valaki mintha rám borulna Kétségb'esésem kínos éjjelén S ezer könyörgő könny ragyogna Bús orcáján, síró szemén... Valaki mintha mellém állna, Szép szeliden megfogná a karom: Nem tudom szétzúzni a szívemet. Hiába akarom!

Hadd fusson a gyermek álmok fuvallatán Csapongva illanó arany lepkék után! Legyen, mint a tavasz, vidám tekintetű, Kis ajka zendüljön, mint égi csöngetyű! Harmatos bokrétát hadd tépjen a mezőn! Hajolj le, csókold meg, öleld szívedre hőn! Becéző szeretet övezze fürtjeit - Töröld le gyöngéden a gyermek könnyeit!

Áldott legyen emléke a Márciusi ifjúságnak! Kibontották összegöngyölt Zászlaját az igazságnak. Minden szavuk égzengés volt, Végigdörgött hazánk felett... Koporsói mély álmából Fölkeltette a nemzetet.

Tudjátok-e, mi a haza? Erdő, mező, berek, liget, A mormoló habok közül Ránk mosolygó tündérsziget, Kárpátoknak büszke bérce. A Tisza és Duna tája, Minden kicsi rögöcske. Árpád vére hullott rája. - Bárhová visz szerencsétek, Ezt a hazát szeressétek!

Aki magyar, nem tud sehol boldog lenni! Szép Magyarországot nem pótolja semmi!
Magyarnak születtem, magyar is maradok, A hazáért élek, ha kell, meg is halok! Ringó bölcsőm fáját magyar föld termette, Koporsóm fáját is magyar föld növelje!

A hunyó nap sugarában Nézem, anyám, sírodat: Sárga-piros rózsáival Szórja be az alkonyat.
Sárga-piros rózsáiból Szövi rád a takarót... Lágyan lengő, fúvó szellő Suttogja az altatót.

Hulló csillag a szerelem, Fáj a lelkem, nagyon fáj. Vigy el innen napkeletre, Darumadár, engemet - Nem tudok én itt maradni, Mert a szívem megreped.

Szeresd a gyermeket! Ne legyen bús, komoly, Szemének tükriből játsszék örök mosoly. Maradjon a gyermek: gyermek, míg csak lehet, Majd érzi súlyosan ő is az életet. Hintsen a kikelet tarka virágokat, Daloljon a madár az árnyas lomb alatt. Csörgesse a patak csillogva gyöngyeit – Töröld le gyöngéden a gyermek könnyeit!

Perdülj, kis citerám, Vígságos nótára, Kedves nagyapónak A neve napjára.
Hány csillag az égen, Harmat a fűszálon, Kedves nagyapóra Annyi áldás szálljon!