Robert Merle
Ha az embernek ismételten azt kell tapasztalnia, hogy élete abszurd véletleneken múlik, önkéntelenül magába száll, szerény lesz.
Félt megkísérteni a Jóistent. Vagy a Sátánt. Mert ki tudja, miféle felsőbb hatalom lesi manapság az emberek beszédét, hogy lesújtson rájuk, ha a fennhéjázó remény bűnébe esnek.
Élsz, mert élsz, gyermekem, és nincs tovább. A halállal nem komázik az ember.
Nem a mi dolgunk eldönteni, élünk-e, halunk-e. Aki él, nem tehet mást, élnie kell. Az élet olyan, mint a munka. Nehéz vagy se, nem hagyhatod félbe-szerbe. A végére kell járnod, úgy bizony.
Bámulatos, mennyire nem fér össze a fizikai munka, még a leggépiesebb sem a hasznos elmélkedéssel.
Tudom, hogyne tudnám, hogy egy íz, egy dallam váratlan erővel kelti olykor életre régmúlt pillanatok emlékét. De csak másodpercekre. Elillan a káprázat, lehull a függöny és ismét nyakunkon a zsarnok jelen. Pedig de gyönyörű is lenne, ha lehetne egy teába mártott süteményben fellelni egész múltunkat!
Itt van példának okáért az anyám. Örökösen sopánkodik, prédikál, és vádaskodik, mint a kicsinyes emberek általában. Vád és panasz jó ürügy rá, hogy minden változástól elzárkózzék. Mert minek mozdítaná az ember a kisujját is, ha minden rossz?
Az ember az egyetlen állatfaj, amely képes tulajdon halálának a gondolatát elfogadni, és az egyetlen, amely kétségbeesik miatta. Furcsa faj, valóban: ádázul pusztítja önmagát, és ádázul küzd önnön fennmaradásáért.
Az ember jórészt azzal teszi tönkre az életét, hogy rettegve vagy reménykedve folyton azt várja, mi lesz holnap. Nincs egy pillanatnyi nyugta, mindig a következő pillanatra gondol, aztán az utána következőre, s így nem tudja élvezni a jelent.
A kis légy, aki hajnalban születik, és napnyugtakor meghal, nem értheti meg, mit jelent ez a szó: éjszaka.
Szeretnék én is hinni valamiben. Igen, ha tudni akarod, ez a lényeg: hinni! Bármiben! Bármilyen sületlenségben! Fő az, hogy hinni lehessen! Ez ad értelmet az életnek. Te - te istenben hiszel. Alexandre a lakókocsiban. Dhéry a bezsebelendő milliókban és Pinot a golyószórójában. Én - én nem hiszek semmiben. De hát végül is mit bizonyít ez? Azt, hogy fiatal koromban nem voltam elég okos, és nem értettem meg, milyen hasznos ostobának lenni.
Bármerre tekint is az ember, mindenütt sorompók állják útját! Ha világunkat csakugyan Isten teremtette s jónak teremtette, szeretném tudni, ki packázta azóta ennyire el!
Ha az ember egyszer eltökéli, hogy csupa jót gondol magáról, akkor nem ismer lehetetlent.
Mi is lehetne érdeksebb az ember számára, mint maga az ember - ez az állati lény, amely néhány évmillió alatt oly sokat fejlődött testben és oly keveset lélekben?
Ez a háború. Az ember arra fecsérli az idejét, hogy találkozik egy sereg fickóval, akit nem lát többé.
A barátság olyan, mint a hegedű, húrjait nem szabad könnyekig feszítenünk!
Az megeshet, hogy valaki ne szeresse a nőket. De nemigen eshet meg, hogy aki szereti őket, ne vigye olykor túlságba szeretetét.
Egy tanárnak ki sem kell nyitnia a száját, ha "érdekes" akar lenni: elég, ha figyelmesen hallgat.
Lehet, hogy máshol jó, de mi, akár tetszik, akár nem, itt vagyunk.
Hiába próbálnak megfeledkezni a halálról: a halál nem feledkezik meg senkiről.
Az ember sí bölcsőben, amikor megszületik, és azután minden nap elárul neki valamit arról, hogy miért sírt.
Az emberi élet ádáz ellenségei önnön fajukat, s benne önmagukat pusztítják.
Lehet, hogy orvostudomány híján megrövidül az emberi élet tartama. De ha az idő lassabban telik, ha a napok, évek nem futnak el villámsebesen előlünk, egyszóval, ha van időnk élni, kérdés, mit vesztettünk.
De furcsa állat is az ember, gondolom, milyen könnyű szívvel képes felebarátja halálát kívánni.
Néztem a cimboráimat, és önmagamat láttam bennük.
Az ember megszokja azt, aminek az életét köszönheti. És előbb-utóbb azt képzeli: magától értetődő. Pedig téved, semmi nem tart örökké, minden eltűnhet egyszer.