Chuck Palahniuk
Az emberek nem akarják, hogy bárki rendbe tegye az életüket. Senki sem akarja, hogy megoldódjanak a problémái. Nem akarják, hogy véget érjen a drámájuk. A kínjuk. Hogy pont kerüljön a történet végére. Hogy eltakarítsák a mocskot, amit ők csináltak. Mert mijük maradna akkor? Csak a nagy büdös semmi, ami mindig ismeretlen.
Közönyöm az álmatlanság velejárója. Minden esemény olyan messzinek tűnik, mintha egy másolatról készült másolat másolata lenne. Az álmatlanság elhatárolt az élettől - kartávolságon kívül rekedt a valóság.
Egy régi közhely szerint mindig elpusztítjuk, amit szeretünk - nos, akárhogy nézzük, ez fordítva is igaz.
Nem vagyunk különlegesek. De nem vagyunk a világ szennye és mocska sem. Egyszerűen vagyunk. Egyszerűen vagyunk, és minden csak megesik velünk.
Nem hiszek a valóságban, ezért gúnyt űzök a halálból és a szenvedésből, hogy megfosszam attól a félelmetes hatalomtól, amellyel az emberiség felruházta őket.
Az én nemzedékem beérte azzal, hogy nevetségessé tett mindent, de nem tette jobbá a világot. Túl sok időt pazaroltunk arra, hogy mások eredményei felett ítélkezzünk, így szinte semmilyen eredményt nem tudtunk felmutatni... A lázadás egyfajta rejtőzés volt. A bírálat egyfajta látszólagos közreműködés.
Szánalmas, mennyire nem tudunk együtt élni a talányainkkal (...). Ha nincs valamire magyarázatunk, inkább elutasítjuk.
Amíg nem találsz valamit, amiért küzdhetsz, beéred azzal, ami ellen küzdhetsz.
Mindannyian meghalunk. Nem az a cél, hogy örökké éljünk. Az a cél, hogy alkossunk valamit, ami örökké él.
Amikor elégetünk egy liter benzint vagy egy hektár esőerdőt, nem pont a jövőt gyilkoljuk meg a jelenért?
Olyan észbontóan néz ki, hogy minimum egy tömegkarambolra kell gondolnom. Két frontálisan ütköző rohammentőre. Elég egy pillantást vetni rá, és máris egy élveboncolás részletes elképzelése szükséges ahhoz, hogy legalább fél percig nyeregben maradjak.
Semmi bajom az önmegtartóztatással (...), de szeretnék végre olyan életet élni, ahol csupa jó dolgot csinálok, nem olyat, amiben nem csinálok rossz dolgokat.
Nem nevezném magamat jó barátnak, inkább orvos vagyok, aki hétről hétre örömmel rakja helyre a csigolyáidat.
Az emberek sokszor használják a telefon nevű szerkezetet, mert nem bírják egymás közelségét, de ugyanakkor rettegnek a magánytól.
Nekem az kell, hogy nélkülözhetetlen legyek valakinek. Olyan kell, aki felemészti minden szabad időmet, határtalan egómat, segítőkészségemet. Aki az én szenvedélybetegem. Kölcsönös függőségem.
Úgy is eltölthetjük az életünket, hogy a világ mondja meg nekünk, kik is vagyunk. Épeszűek vagy őrültek. (...) Hősök vagy áldozatok. Rábízhatjuk a történelemre, hogy eldöntse helyettünk, jók voltunk vagy rosszak. Engedhetjük, hogy a múltunk határozza meg jövőnket. Vagy akár magunk is dönthetünk.
Ha nincs módunk megtapasztalni a valódi káoszt, soha nem nyerünk valódi békét.
A képzeletbeli sokkal hatalmasabb, mint az anyagi világ. Mert semmi sem lehet jobb annál, ahogy elképzeled. Mert csupán a megfoghatatlan ötletek, elgondolások, hitek, fantáziák elég tartósak. A kövek elporladnak. A fa elkorhad. Az emberek, mint tudjuk, meghalnak. De az olyan törékeny dolgok, mint egy gondolat, egy álom, egy legenda, sohasem múlnak el.
Azt akarom, hogy ne fogadd el késznek ezt a világot (...). Találd ki magadnak. Találd ki, hogyan kell megteremteni saját valóságodat. A saját szabályaiddal.
A nyelv csupán arra való, hogy megpróbáljuk magyarázni a világ dicsőségét és csodáit. Célja a dekonstrukció és elutasítás. Az emberek nem képesek mit kezdeni a világ valódi szépségével. Hogy mindez megmagyarázhatatlan és felfoghatatlan.
A születésed istenné teszi a szüleidet. Nekik tartozol az életeddel, és képesek arra, hogy irányítsanak. Aztán amikor serdülni kezdesz, te leszel a sátán (...), csak azért, mert valami jobbra vágysz.
Nincsen bennem semmi eredeti. Az életem során megismert emberek közös erőfeszítése vagyok.