Boldizsár Ildikó
Egy gondolat csak akkor nyeri el értelmét, ha megvalósítják.
A mese hősei folyton mozgásban, "úton" vannak, mert tudják, hogy nem lehet mindent egy helyen megtalálni. Nem is ott keresik. Mennek, mendegélnek, és bárhol járnak, tapasztalatokat szereznek, hogy azokat a maguk hasznára fordítsák.
A mesehősöknek nincs múltjuk, az állandó jelenben élnek. Nem tervezgetnek, hanem cselekszenek, nem elképzelik, hogy hogyan szeretnének élni, hanem konkrét lépéseket tesznek ennek érdekében.
A történetek mindig az érzelmeket célozzák meg, mégpedig olyan erővel, hogy egy-egy mese hatása alól nehéz kivonódni.
A mese olyan "helyszínre" viszi el az embert, ahol ritkán jár: a tudattalanba, az ősképek birodalmába, ezért már maga a megmerítkezés is felszabadító erővel hat.
A mesékben benne van annak a lehetősége, hogy mindazt, ami a világban rosszul működik, meg lehet változtatni.
A mesék végső soron olyan történetek, amelyek arról szólnak, hogy az ember élete során bármikor több lehet annál, mint amit az adott pillanatban éppen él.
Nincs olyan élethelyzet, amelynek ne lenne mesebeli párja.
A mentális problémák túlnyomó többségét (...) valamiféle kapcsolódási zavar jellemzi: zavar az egyénen belül, vagy zavar az egyén és környezete között.
A mese önmagunk képességeit illetően a határtalan lehetőségek birodalmába vezet el bennünket.
Az öregkor az addig élt élet testben és lélekben is megnyilatkozó, markánsan láthatóvá váló végső formája. A test és a lélek pontosan olyan lesz, amilyennek addig "faragták". Ha egy fát szerető gondoskodással ültetünk el, és nap mint nap törődünk vele, pompás lombkoronát növeszt, majd gyümölcsöket érlel, és kellő odafigyeléssel hosszú éveken át képes árnyékot adni. Ha nem gondozzuk, nem figyelünk rá, élete megszakad: termőre fordulás helyett kiszárad és elpusztul. Ilyen az ember élete is. Az, hogy ki milyenné válik öregkorára, egy folyamat része.
Sajnos senki nem tanítja meg nekünk, hogy valóban felelősök vagyunk a végső formánk felvételéért, így olykor túl későn vesszük észre, hogy rossz irányba haladunk. Változtatni soha nem késő, de az elpazarolt évek barázdái rajtunk maradnak.
Mindig újabb és újabb próbák elé kerülünk. Megingathatatlanul és szilárdan kell hinnünk, hogy nem kényszerből születtünk erre a világra, hanem tudjuk, "mi járatban vagyunk".
A mese egyébként sem használja a "megvalósíthatatlan" fogalmát. Az ember olyan képességeit őrzi, amelyek nem ismerik a lehetetlent: ha a hős valamit el akar érni, megtalálja a megfelelő formát és segítőt a cél eléréséhez. A "lehetséges" erői ugyanis nem rajta kívül, hanem benne vannak.
A mese olyan történet, amelyben mindenért meg kell dolgozni, semmi sem magától szép és jó, semmi sem magától működik rendben. A hős épp azért jár be egy utat, hogy széppé, jóvá, működővé tegye maga körül mindazt, ami rút, rossz vagy működésképtelen.
A madarak a levegő elem uraiként mindazt megtestesítik számunkra, ami a bennünket megkötő föld elemmel a leginkább ellentétes. A tehetetlenség, mozdulatlanság és mozdíthatatlanság ellenében minden madárrepülés arra szólít fel bennünket, hogy ne a földet nézzük, ha repülni akarunk.
Az emberek többsége az újjászületés fogalmát csak a tényleges halállal tudja összekapcsolni, holott egy emberi élet során többször is újjá kell születni a fejlődés érdekében.
Tévedés azt hinni, hogy az olvasóvá nevelés az iskolában vagy az óvodában kezdődik. Aki mese- és beszélgetéshiánnyal érkezik az oviba, abból majdnem bizonyosan nem-olvasó gyerek, nem-olvasó felnőtt lesz. Az olvasóvá nevelés első számú felelőse tehát maga a szülő, aki elsősorban nem azzal segítheti a folyamatot, hogy példát mutat az olvasás és a könyvek szeretetével, tiszteletével, hanem azzal, hogy mesél.
Aki (...) a világ csodájára jár, annak valóban "csodájára jár az egész világ".
A csodához való viszony alapjaiban határozza meg az ember életét. Nem is az a kérdés, hogy hisz-e benne, mit gondol róla, hanem az, hogy él-e vele.
Felismerni és megszeretni a másikat, aki egyszerre ugyanolyan, mint mi, mégis annyira más; levetkőzni félelmeinket; tapogatózva utat találni egymáshoz - mind-mind ismerős fokozatai egy kapcsolat kialakulásának.
Nincsenek maguktól jól működő párkapcsolatok: mindkét félnek nagyon sokat kell tennie a boldogságért. (...) Ennek első lépése az, hogy a férfi megértse és elfogadja a nőt, a nő pedig értse és fogadja el a férfit.
Nemcsak azok az utak léteznek, amelyeket megszokásból választunk. (...) A világnak (és így saját magunknak is) még számos, számunkra eddig ismeretlen aspektusa van, amelyek bármikor megmutatkozhatnak előttünk, ha kíváncsiak vagyunk rájuk, és fürkésszük titkaikat.
A mesék azért nyűgözik le a gyerekeket, mert a világot olyannak láttatják, amilyen az valójában: a határtalan lehetőségek birodalmának. Ezek a lehetőségek nem anyagi természetű lehetőségek, hanem abból a világlátásból fakadnak, amely a mesei és a gyermeki gondolkodást összeköti: miként a hős mindig több, mint mi magunk vagyunk, akképpen a világ is több, mint amennyit képesek vagyunk felfogni belőle.
Vajon tudunk-e teremteni egy olyan tulipáncsokrot, amely sosem volt még? Mondjuk, egy olyat, amelyben egyetlen szárról tizenhét különböző tulipán nyílik, és mindegyik tulipán kelyhében egy gyűszűnyi aranymadár énekel? A fantázia segítségével széttörhetők a tapasztalás és a gondolkodás sémái, megláthatók, megteremthetők és megtapasztalhatók olyan világok, amelyek mindennapi körülmények között nem érzékelhetők.