Bödőcs Tibor
Most nincs időm elfoglaltnak lenni.
Lejárt szavatosságú vallási hagyományok bójái közt szlalomozva, a célba érés halvány esélye nélkül pereg el a semmi a sehovába.
Az intellektus nehéz bilincsei könnyen lehullnak a ma emberéről.
Korunk egy láthatatlan táblát függesztett fölénk, melyen az áll, hogy Nosztalgiázni Tilos, csak vásárolni szabad, fogyasztani és újabb és újabb termékekre vágyakozni, de én nem tudok arról leszokni, hogy lássam és megkönnyezzem azt, ami már nincs, hogy felidézzem és a szavak gyémántkerekébe foglaljam azt, ami már eltűnt...
A lét nem egy kozmikus Mikulás-ünnepély... a lét sokkal inkább gazos, lepedékes, mérhetetlenül reménytelen, szétvert garázsbejárat, az elrongyolt fürdőköpenyek menthetetlenül felfeslő részletei közül és az elszöszölt pulóverek csapzott felszíne alól szivárgó testszag.
A krimi az irodalom rozéfröccse.
Egyre gyakoribb a mű nélküli művész, s a művészet nélküli mű, meg a minden nélküli semmi.
A kényszerzubbonyt nehéz elegánsan viselni.
A valóságot ki hallucinálja?
A nők olyanok, mint a szirénák: nem mindig szólnak, ha baj van, de ha szólnak, általában baj van.
Az otthonka, az emberi test fóliasátra. 110% nejlon, minden ellen véd, az atomtámadást is lepergeti.
Kezdetben mindig vannak reménytelennek tűnő időszakok, ezen túl kell esni. Sokszor még most is előfordul, hogy valami nem úgy sikerül, ahogy akartam. Ez elgondolkodtat, kétségbe ejt. Igyekszem folyamatosan fejleszteni magamat, és a műsort, és ebben benne van, hogy olykor kétségbe kell esni.
Minden sikeres férfi mögött áll egy nő, aki jól járt.
A humor szkafander a földi létezéshez.
A kocsmába felejteni jövünk, hisz megtapos az élet, mint a búcsúban elejtett eperfagyit a körmenet.
Az élet egy lyukas ejtőernyő, ami végül ki se nyílik.
Olyan ez a világ, mintha valaki szívességből csinálta volna bontott égből meg maradék tengerből egy szebb bolygó ledózerolása után, hat nap alatt, és csak a szigszalag, a bálamadzag, a gumipók meg az irigység tartja össze az életünket.
Aki mindenben hisz, nem hisz az semmiben.
A hegyi út (...) olyan, mint a kutya vacsorája. Egyszer rossz, máskor rosszabb, és ha esik az eső, pár napra el is tűnik, mint az öregek vénája, de épp ez a jó benne, hogy nem könnyű kimenni a hegyre.
Van a háborúban valami gyermeki őrület, építjük, festjük, csinosítjuk a világot, mint ötéves gyerek a homokvárat, aztán jön a kétéves, és az egészet összerombolja. A háborúban minden arról szól, hogy lerombolják azt, ami a békében fontos.
Az is az emberi természet része, hogy segítünk egymásnak, de az is, hogy kínozzuk egymást. A háború mindig benne van a levegőben, bármikor elszabadulhat a pokol.
Ez az alap, az, hogy a testünkbe vagyunk zárva, hogy böfögünk, fingunk, hányunk, de ugyanezzel a testtel hegedülünk, festünk, beszélgetünk és táncolunk is.
Azt megfigyelted, hogy a reklámokban mindig friss a festés? Az egy álomvilág, egy nagy hazugság, ott mindig tiszta a kutya, minden gyerek boldog, fickósak a nagypapák, (...) és ezek együtt arra akarnak rávenni téged, hogy vegyél meg egy vécéillatosítót, mert akkor te is olyan boldog leszel, mint ők.
Boldognak lenni nehezebb, mint tornádóban dohányozni, de az élet akkor is szép, nem igaz?
Mind őrültek vagyunk, nincs mese, csak az arányok számítanak, hogy mennyire, és hogy ki dönti el azt, hogy mennyire.
Az aggodalom, a szorongás, a kétségbeesés bonszájfenyői ott vannak ám mindannyiunkban, és ha nem metszegeted őket rendszeresen, akkor hatalmasra nőnek a lelkedben.
A rossz gondolatok kóbor macskaként visszajárnak, ha a figyelmeddel eteted őket, híznak, és egyre többen lesznek.
Nem tart ám örökké a szerelem, mert meg tudják gyűlölni egymást az emberek. Mikor már az is idegesít, ahogy jön fel a lépcsőn a másik, tudom én. Sok házaspárnál festettem. Vannak párok, akik olyanok, mintha részegen rendelték volna egymást a neten. Vagy épp a kihűlt szerelmük láváján üldögélnek.