Fecske Csaba

Ha most tavasz van, és elmúlik, és aztán megint lesz újra tavasz, akkor azok, akik szeretik egymást, mégis el kell válniuk, szóval akkor azoknak is találkozniuk kell újra, ha egyszer minden lehetséges az életben.

Minden eltévedt érzés elvett tőlem inkább mint adott megszenvedtem a legszebb szerelmet is korrupt emlékek áldozata vagyok.

Van élet rajtad kívül is annyi minden mutatja van és amíg téged kerestelek mindent egy lapra téve fel magamra találtam íme ez én vagyok s mint talált tárgyat gondosan megtisztogatom magam magamtól hogy egy kíváncsi szív vitrinében ragyogjon s kezdődjék minden elölről.

Ifjúság lángoló szerelmek tüzéből csak hamu marad föl se kelt már lemegy nap a boldog percek elszelelnek célt érni minden úgy siet kifacsart citrom lesz szived.

Hihető-e egy bármilyen történet valóságos-e bármi annyi év alól előkotorva volt-e ami nincs van-e ami egyszer megesett és valahol az idő szemétdombján megkövesedett hova és miért cipelem magammal.

Sok időm ráment az életemre látod mégse sikerül.

Voltam szállásod biztos menedéked most hűlt helyed vagyok.

Nézek utánad mint a becsukott ajtó elrejt a hátad.

Még nem felejtettelek el de nem is vágyom utánad mint ősszel a fű énekel bennem borongva a bánat mielőtt lassan kiszárad.

a tövekben elapadnak a nedvek talán nem is vagy csupán kereslek.

Vajon hova visz az álom talán túlnan a halálon ami fontos e világon szívetekben megtalálom.

Szavakat hizlalok a panaszkodáshoz haldokló tüzek füstjébe kapaszkodom a szél kabátujjába felkapom árnyékomat hogy a világban ha nem is lehet rend legyen ahogy leoltom a lámpát mintha a szívem sötétülne el nagy a jövés-menés nem tudom kik hagytak magamra.

Szívemen e nyomorult csillagon eltűnni készül valaki ezüstcsík marad utána csiganyom a magány nem rövidtáv hanem maraton.

Ki tudja mit visz és mit hoz a holnap semmi sem múlik el egészen, lesz ami volt és lesznek akik valaha voltak.

A semmi gödreit próbáljuk betömni életünkkel mindig minden átadja helyét valami másnak szeretünk, így vetünk tőrt a halálnak.