Jean de La Bruyére
Akit feledni akarunk, arra gondolunk.
Amikor az ember akár illendőségből, akár unottságból, akár életrendből lemond az élvezetekről, első dolga, hogy másokban elítéli őket.
Ne várjunk a nevetéssel, amíg boldogok leszünk, mert különben félő, hogy meghalunk, anélkül, hogy nevettünk volna.
A hirtelen támadt szerelemből a leglassabban gyógyulunk ki.
Hálásak lehetünk barátunknak, ha miután nagy kegybe jutott, még ismerősünk marad.
Nagy csapás, ha valaki se nem elég elmés, hogy jól beszéljen, se nem elég okos, hogy hallgasson.
Azt hiszem, hogy gondolkodásunk, kedélyünk, ízlésünk, szenvedélyeink és érzelmeink tekintetében attól a helytől függünk, ahol élünk.
Ahogy mindinkább vonzódunk azokhoz az emberekhez, akikkel jót cselekedtünk, úgy mind hevesebben gyűlöljük azokat, akiket nagyon megbántottunk.
A szerelem a csömörbe hal bele, s a feledés temeti el.
Nem akaratunktól függ, hogy örökké szeressünk valakit, mint ahogy az sem függ akaratunktól, hogy ne szeressünk.
Az idő erősíti a barátságot, és gyengíti a szerelmet.
Azok a dolgok, amelyekre leginkább áhítozunk, nem történnek meg; vagy ha megtörténnek is, nem abban az időben és nem olyan körülmények között, amikor szertelen örömet okoznának.
Van olyan nyomorúság, amelynek láttára valósággal szégyen boldognak lenni.
Annyi rosszat mondanak nekem valakiről, én pedig olyan keveset látok benne, hogy azt kezdem gyanítani, vajon nincs-e valamiféle bosszantó érdeme, amely elhomályosítja a többiekét.
A szerelem szerelemmel kezdődik, s a legerősebb barátságból is csak gyenge szerelem fejlődhet.
Emberileg szólva, a halálnak jó oldala is van: az, hogy véget vet az öregségnek.
A szegénység közvetlen oka a nagy vagyon.
Jobb fájón nélkülözni, akit szeretünk, mint együtt lenni azzal, akit nem.