Karen Hawkins
amerikai író
Minden és mindenki tartozik valahova, és a világ jobb hely, ha a dolgok ott vannak, ahol lenniük kell.
Gyakran előfordul, hogy minél inkább akarsz valamit, annál távolibbnak tűnik. Ha elérkezik egy ilyen pillanat, teljes erőmből nekifeszülök a feladatnak, és még jobban erőlködöm.
Nagyobb terveid vannak, mint a pillanat örömének a megragadása. De ne vesd el a pillanat örömét a bizonytalanért!
Vannak pillanatok, amikor az ember az egyik lábával még a múltban áll, a másikkal pedig már a jövőben.
A börtön akkor is börtön, ha bársonnyal van bélelve.
Sokkal jobb a mában élni, mint a tegnapon siránkozni.
Lehet, hogy a szelídeké lesz a föld, de csak miután kihalnak a merészek, és rájuk hagyják.
Furcsa, hogy az embernek akkor hiányzik csak igazán valami, ha már nincs többé.
Úgy gondoltam, minden lehetséges, csak akarni kell, de ez butaság. Felnőttként már tudom: attól, hogy akarsz valamit, még nem biztos, hogy el is éred.
Légy óvatos, ne veszítsd szem elől a valódi célodat. (...) Tapasztalatból mondom, hogy szomorú nap az, amikor megfeledkezel az életcélodról.
Az élet néha nem engedi, hogy eldöntsük, kibe szeretünk bele, csak megtörténik.
A szüleink két célt szolgálhatnak az életünkben: vagy példaképek a számunkra, vagy ellenpéldák.
- Tudod, hogy apánk mit mond a bosszúról. - Hogy keserű fogás, amely annak is a torkán akad, aki felszolgálja, és annak is, aki megkóstolja.
Az álmot csak két dolog táplálhatja: a cselekvés és az őszinteség. Ha elég őszinte vagy ahhoz, hogy szembenézz az álmoddal és a valóra váltását nehezítő akadályokkal, valamint megteszel mindent, hogy kiküszöböld azokat az akadályokat, akkor jó eséllyel azon kevesek közé tartozhatsz, akiknek sikerül.
A család az egyetlen horgony, amely megtart a hullámzó tengeren.
Nem számított a múlt, vagy hogy mit hoz a jövő. Csak a jelen. Az évek során ezt a leckét is megtanulta: az élet ajándék, és nincs idő a részleteken vitatkozni.
Egy férfi életében eljön a pillanat, amikor megbánással tekint vissza élete egy pontjára - egy napra, egy döntésre, egy helyzetre, amikor habozott cselekedni -, amikor hagyott elillanni egy értékes lehetőséget. A megbánás meddő fogyatékosság. A múltat nem élhetjük újra.
Sose hagyd, hogy az összes lap egy nő kezében legyen!
Nem tudom, mi árulkodik jobban a lélekről: a nevetés vagy a sírás. Gyanítom, hogy az utóbbi, de remélem, hogy az előbbi.
Különös, hányszor nézünk szembe olyan változásokkal az életben, amelyekből csak előnyünk származik, mégis úgy küzdünk ellenük, mintha mérget, nem lehetőséget rejtenének.
Sose higgy a fülnek, míg a szem bizonyosságot nem ad!
A sors néha olyan útra lök, amelyre magunktól nem lépnénk.
Megéri törődni azokkal, akik törődnek veled.
Meglepő, hányszor keverünk össze egy jó érzést egy rosszal. Az ember gyakran csak sokkal később ébred rá, melyik is volt valójában.
Nem számít, hogy hol vagy, mit csinálsz, csak arra gondolj, hogyan ragadhatod meg a lehetőségeket, és használhatod fel a magad javára.
Az első pillantásra áthághatatlan akadály leküzdésének a kulcsa a minél több információ beszerzésében rejlik. Gyakran csak azért tűnnek "leküzdhetetlennek" az akadályok, mert egyszerűen nem rendelkezünk a szükséges tudással.
Az egyik napon az ember felvállalja, hogy megcsinál ezt vagy azt, aztán egyszer csak azon veszi észre magát, hogy évek teltek el, és már elvárják tőle, amit felajánlott.
Úgy érezte, hogy élete legnagyobb részében a fal mellett ült egy szobában, míg a többiek a szoba közepén táncoltak. És itt áll előtte egy ember, akit felkértek keringőre, de nem hajlandó táncolni.
Mindig furcsa egy kaland kezdete csaknem olyan furcsa, mint a vége. Az indulásnál izgatott vagy, alig várod, hogy útra kelhess, aztán meg alig várod a hazatérést. Egy kalandos élet szépsége az, hogy minden véget egy kezdet követ, és így haladunk tovább, előre.