IDÉZETEK A NYELVRŐL
Ahhoz, hogy be tudjunk olvadni egy másik országban, muszáj ismernünk az adott nyelvet.
A jó utazó ismérve, hogy bárhol találja is magát a földön, képes kommunikálni.
Addig vagyunk magyarok, amíg magyarul beszélünk, magyarul gondolkodunk, magyarul tanulunk.
Egyetlen hazánk van: ez a magyar nyelv.
A nyelvtanulást elkerülhetetlenül befolyásolja a politika is, hiszen minden nyelv kultúrát közvetít.
A szótár csak kagyló, ezzel csak meregetünk a nyelv tengeréből. A nyelv azonban a tenger, a tenger.
Színészet által terjed a nyelv. Nyelvében él a nemzet.
Én bízom abban, hogy nyelvünk, mint a folyó, kiveti magából mindazt, ami káros. Amit pedig felold, azt részévé teszi.
Minden új nyelv új világlátással ajándékoz meg.
A "nem" szó olyan rövid, olyan könnyű kimondani, gyerekhang, inkább nesz, mint szó, egyetlen éles lélegzetvétel.
Nincs egyéni nyelv, csak egyéni nyelvhasználat.
A nyelv nem csupán szolgánk, urunk is lehet.
A szeretet, a szerelem, a gyűlölet minden korban működik, legfeljebb az ezeket kifejező nyelv változik.
Nincs értelme nyelvészeti szempontból arról beszélni, hogy ezt most egy magyar anyanyelvű jól mondta-e vagy nem jól, helyesen mondta-e vagy nem, hiszen az a helyes, amit ő mond. A nyelvművelők abban tudnak tanácsot adni, hogy ezt a művelt köznyelvben hogy mondják. Azt semmiképp se mondják, hogy ez helyes vagy helytelen, olyan nincs.
Az az elméletem, hogy a stresszt csak a nyelv kialakulása után ismertük meg. Amikor már szavakkal gondolkodtunk, és nemcsak elhajítottuk a lándzsát, hanem ki is elemeztük magunkban, hogy jól vagy rosszul hajítottuk-e el. Általában arra jutottunk, hogy rosszul.
A magyar nyelv különleges gyönyörűség, élvezem a ritmusát, az erejét, a zenéjét. Boldog vagyok, amikor magyar szót hallok.
Minden régi szóra teherként nehezednek a korábbi jelentések, míg az új szavak mentesülnek ez alól.
Soha nem lehet alaposan megismerni egy országot anélkül, hogy a helyi nyelvet ne beszélnénk.
Hogy ne felejtsd el, a nyelv az, ami megőrzi az ember gyökereit.
A nyelv változik, és ha van rá mód, érdemes lépést tartani vele.
Szerelmes vagyok az olasz nyelvbe. Elgyöngülök és meghatódom tőle. Olyan dallamosan, olyan lágyan lüktet minden mondat, hogy az ember egy hajszárító használati utasítását is költőinek és édesen titokzatosnak érzékeli.
A nyelv nem kapcsolódik a valósághoz, legfeljebb a múltunkhoz.
A nemzet egy ideál. A szebbik fajtából. Az anyanyelv a legfontosabb benne, elvégre az teszi lehetővé, hogy nevükön nevezzük az érzéseinket. S ha már nevük van, és a nyelv megszólal, elmondhatjuk a jányoknak, hogy mennyire szeretjük őket. Ez a lényeg, komáim! Beszélgetünk, megértjük egymást. Ha finomítod ezt a kincset, az csiszolja a lelkedet is, hogy ne karcolja össze Isten csodálatos világát. Kár lenne érte.
Van valami az álomképekben, ami bizonyos hasonlóságot mutat a nyelvi jelekkel. Ahogy az a papírra vagy homokba rajzolt jelek sorának is sajátja lehet. Talán egy sem akad köztük, amelyikben ráismernénk valamely általunk ismert ábécé egyik egyezményes jelére, és mégis erős bennünk az érzés, hogy valamilyen nyelvet alkotnak: hogy jelentenek valamit.
Bizonyos szavaknak muszáj volna létezniük.
A nyelv csak társadalomban létezik, a társadalom viszont nem létezne nyelv nélkül.
A fogalmak, jelszavak akkor is hordozzák eredetüket, ha kiszakítva eredeti környezetükből, kifordítják, mint a malaclopót.
Ha folyékonyan akarsz beszélni egy nyelven, akkor azon a nyelven kell gondolkodnod.
Az igazi határokat a beszélt nyelvek határozzák meg.
Első ránézésre egy nyelv mindig valószínűtlen fikciónak tűnik.
Ezen a nyelven hívom a szerelmet. Ezen a nyelven szólítom a halált. Ezen a nyelven hallgat majd felettem a csönd.
Már életfogytig ezen a nyelven kéklik fölöttem az április, lobog a nyári dél, ezen a nyelven ég bronzzal az ősz, szikrázik a tél gyémántja. Ezen a nyelven beszélek az alkonyattal. Ez adta nekem a költőket. Juhász Gyula barkamagányát, Tóth Árpád gordonkazengésű szomorúságát, Kosztolányi latin világosságát, Pilinszky sötét mennyországát. És ez adta az idegen költőket is. Már örökre ezen a nyelven károg Poe könyörtelen madara, ezen a nyelven zúg Rimbaud hajója alatt a déltenger, s ragyog fel Rilke megszenvedett bölcsessége.
Amikor egy magyar szót beleüvöltesz egy magyar szívbe, azonnal reagál.
A gond azzal, ha megkérdezzük a kutyát, boldog-e vagy szomorú, természetesen nem az, hogy a kérdés értelmetlen. Hanem az, hogy szinte képtelenek vagyunk megérteni a választ. A nyelv szörnyen lustává tett bennünket.
A kutyák (...) sohasem úgy felelnek nekünk, ahogy azt mi szeretnénk, azaz szépen tagolt mondatokban, dőlt betűvel kiemelve a hangsúlyos részeket. Ha jobban odafigyelünk, mégis világos a válasz.
A költészet nyelve (...) egy nyelven belüli másik nyelv.
A színháznak az egyik fontos feladata a nyelv ápolása. Hogy egyszerűsödik a nyelv, az biztos és úgy gondolom, hogy nem mindig jó irányba. Az olyan roncsolásoktól, mint mikor az ember "egészségedre" helyett annyit mond, hogy "egs", kiborulok. Színészként abszolút fontos feladatnak érzem, hogy megőrizzünk valamit abból a gazdagságból, amit a magyar nyelv ad nekünk.
Európa nyelve a fordítás.
Minden nyelvnek megvan a zeneisége, a karaktere, és ha a szavakból dal lesz, ennek valahogy tükröződnie kell a dallamban, különben megbicsaklik az egész.
Aki idegen nyelven beszél, új önmagára talál.
A nyelvismeret önismeret és világismeret.
A kutya körülbelül olyan állapotban van most, mint az ember volt, amikor még nem tudott beszélni. Már szeretne kommunikálni, már érdekli, hogy a másik mire gondol, és már szeretné jelezni, hogy ő mire gondol - de nincs meg erre az eszköze.
Az idegen dolgokkal szembeni ellenérzés egyrészről természetes, ugyanakkor az is ugyanolyan természetes, hogy átveszünk másoktól bizonyos dolgokat. Nagyon furcsa lenne, ha a palacsintát nem palacsintának, hanem egy hosszú, bonyolult kifejezéssel valamiféle vékony lepénynek hívnánk.
Légy türelmes és belátó, gondolj arra, hogy a tiszta érzés és az igaz gondolat egyforma szépen szólal meg a világ minden nyelvén.
Olyan nép a székely, hogy akkor is érdemes volna őket megszeretni, ha egy szót sem tudnának magyarul. Hát még így, mikor egy szót sem tudnak másképp!