IDÉZETEK A FIATALSÁGRÓL
Az emberi élet szánalmasan rövid ahhoz, hogy az ember felismerje, mi érdekli valóban. Ifjúkorban bűnös könnyelműséggel tékozoljuk az időt.
Ne utáld a fiatalságot, mert elmúlt, és ne gyűlöld az öregséget, mert eljött!
Lásd be, hogy hibáztál; felnőttél, elfelejtettél játszani. Ezért nem vagy boldog, nem a gond miatt: a gyermekeknek is vannak gondjai. Lásd: én gyermek maradtam, hosszúnadrágos kamasz, éretlen suhanc, akin megbotránkoznak a felnőttek, ha a szemükbe vágja az igazat - csak a gyermek mondhatja meg az igazat és némelyik költő -, kamasz vagyok és az is maradok még negyvenévesen, őszülő halántékkal is, ha élek; a szenvedés, a kudarc nem törhet meg, ártatlan leszek akkor is. Lásd be: nem a társadalomban, ebben vagy abban az emberben van a hiba, hanem benned, egyedül benned, mert elfelejtettél játszani.
Minden ifjú ember irigységet kelt bennem, mindaddig, míg felfedezem az ifjúsága mögött megbúvó szánalmas lényt, akivé majd lesz.
A fiatalság mindig is felzaklatta az idősebb generációt.
Ha egy felnőtt képes meglátni az ádáz kamaszban az érzelmileg magára hagyott, sérült vagy szorongó gyereket, akkor tud áthatolni azon a falon, ami csak látszólag vastag.
A fiatalság átmeneti állapot, (...) majd az idő megoldja.
Amit az ifjú évek alatt vetettetek, azt fogjátok aratni, amikor megvénültök.
A felnőttek felelőssége biztosítani, hogy a kamaszok iránt támasztott követelményeknek egyértelműen meghatározott célja legyen. Amellett, hogy támogatást nyújtanak a kamaszoknak, meg kell adniuk nekik a szabadságot, hogy saját célokat valósítsanak meg.
Lélekben felnőtté válni éppen olyan nehéz, mint lélekben megmaradni fiatalnak.
Milyen abszurd gondolat a boldogság korának nevezni a fiatalságot, azt a kort, melyben a leginkább sebezhetőek az emberek!
Az emlékezésben élni az öregkor és az elvégzett napi munka utáni pihenés dolga. A fiatalságot ezzel kezdeni kész halál.
Nem éveink számán múlik, hogy fiatalok vagyunk-e vagy öregek. A fiatalság a tehetség egyik fajtája.
Fiatalon az embert nem érdekli más, csak a buli, aztán felnövünk és óvatosak leszünk, nehogy megszakadjon egy ív vagy a szívünk. Ugrás előtt körülnézünk, és előfordul, hogy nem ugrunk el, mert nincs, aki elkapjon minket. Az életben nincs biztonsági háló. Mikor ért véget a buli? Mikor kezdődött a félelem?
A fiatalságot tartjuk az igazi értéknek. Ami fiatal, az szép és egészséges. A korra való utalás valamilyen módon a szépség hiányára való utalás is.
Tulajdonképpen minek vesződni? Minek vesződni azzal, hogy iskolába küldjék a serdülőket? Az agyukban úgy zsonganak a hormonok, hogy senki nem várhatja el tőlük, hogy megtanuljanak egy olyan bonyolult rendszert, mint a számításos eljárás, vagy a vegytan, nem is beszélve a francia nyelv vad szövevényéről.
Egy picit próbálják meg visszaidézni tizenéves emlékeiket. Nem a bulikat, hanem a szorongásokat. A legrettenetesebb időszak ez az ember életében. Minden először történik. Az első szerelem, az első berúgás, az első másnaposság, a szabályok megismerése, a felismerés, hogy a hatalom bármit megtehet.
Aki meghatározza, hogy a fiatalok mit tanuljanak, mit tapasztaljanak - lássanak, halljanak, gondoljanak és higgyenek -, az egész nemzet jövőbeli sorsát kezében tartja.
A tizenéves kor az egyedüli, mikor az ember folyton a változásról papol, de a szívében úgy hiszi, hogy soha semmi nem változik.
Kétségkívül kamasz voltam, igazi kamasz: a legkevésbé sem sikerült távolságtartással szemlélnem a történteket (...). Tisztában voltam ezzel, és dühöngtem, hogy képtelen vagyok uralkodni magamon.
Érezzük a fájdalmat, de nem a fájdalmatlanságot; érezzük a gondot, de nem a gondtalanságot, a félelmet, de nem a biztosságot. Az élet három legnagyobb javát: az egészséget, fiatalságot és szabadságot, ezért nem is érezzük, ameddig birtokukban vagyunk, hanem csak miután elvesztettük... Hogy éltünk néhány napja boldog volt, csak akkor vesszük észre, miután boldogtalan napoknak adtak helyet.
A fiatalság az a látcső, amelyen át élőnek látjuk magunkat ezen az életen túl is.
Mindig vannak fiatalok, akik elhitetik magukkal, hogy mindez még nem történt meg senkivel sem úgy, ahogy velük. És elhiszik, hogy az ő, és csakis az ő életük, boldogságuk és bánatuk kivételes. Hogy éppen az ő szerelmük erősebb másokénál. (...) A fiatalok lába előtt ott hever az egész világ, ők pedig felélik szomorúság nélkül, mert mindig türelmetlenül teremtenek maguknak új világokat.
Természetes dolog, hogy az ember fiatalon legyőzhetetlennek érzi magát, és fittyet hány az egészséges életmódra vonatkozó tanácsoknak. Csakhogy éppen fiatalkorában veti meg későbbi élete alapjait.
Ifjúkorában mindenki azt hiszi, hogy a világ vele kezdődött, hogy voltaképpen minden őérte van.
A kamaszkor végén az embernek nem csak föl kell ismernie önmagában egy olyan nőt vagy egy olyan férfit, aki semmiben nem különbözik a többiektől, hanem pontosan olyan, mint mindenki más, hanem ebben a fölismert nőben vagy férfiban nagyon rövid időn belül meg kell találnia egy olyan, senki másra nem hasonlító személyest, aki egy másik, feltétlenül ellenkező nemű, s szintén senki másra nem hasonlító személynek előre láthatón és életfogytiglan a kedvére van. A feladat nem megoldható.
Az ifjú elme elfogultságában van valami nagyon szeretetreméltó, és az ember valósággal megsajnálja, amikor már az általános vélemény elfogadására hajlik.
Te, ifjú lévén, nem tudhatod, hogyan gondolkodik és hogyan érez egy idős ember. Az öregen viszont számon kérhető, ha elfelejti, milyen volt fiatalnak lenni.
A gyerek- és az öregkor hasonlítanak egymásra. Mindkét esetben - ha különböző okokból is, de - védtelen vagy. Még, vagy már nem tudsz úgy részt venni az aktív életben, s ezáltal az életed érzékennyé, nyitottá és terv nélkülivé válik. A serdülőkorban kezd kialakulni magunk körül az a láthatatlan páncélzat, mely felnőtt korunkra egyre csak vastagszik. Növekedése a gyöngyökéhez hasonlít. Minél mélyebb a seb, mely őt éri, annál erősebb lesz fejlődő páncélzata. Idővel azonban - mint egy ruhanemű, melyet sokáig használtunk - lassan-lassan elkopik, majd hirtelen elszakad.
A popzenének éppen az az egyik szerepe, hogy segítsen leválni a szülőkről. A tinédzserek általában már csak lázadásból sem azokat a számokat hallgatják, amelyeket a szüleik, az a stílus szerintük lejárt. (...) A popzene közösséget is alkot, megkülönböztet a más ízlésű csoportoktól, és a kialakult kis közegedben is a saját helyedre rak.
A születésed istenné teszi a szüleidet. Nekik tartozol az életeddel, és képesek arra, hogy irányítsanak. Aztán amikor serdülni kezdesz, te leszel a sátán (...), csak azért, mert valami jobbra vágysz.
Csak úgy nőhetsz fel igazán, ha távol vagy szüleidtől.
A fejlődésben lévő szellem hangj[a] (...) a kamaszkor táján szólal meg először - és ideális esetben sohasem némul el.
Az önfenntartás sebezhetetlenné tesz. (...) Nem ember, aki harmincévesen állami apanázsra szorul, aki egész éjjel gépel, délben kel mindennap, és nagy kortyokban nyeli a kávét.
Az evolúció felemás volta tehet az egészről (...). A lélek még kamaszodna legalább harminc évig, a test ellenben könyörtelenül felnő!
Mit értenek a legtöbben azon, hogy "nagyon fiatal"? Valami ártatlant, gyámoltalant, tehetetlent. Pedig a fiatalság nem ilyen! A fiatalság nyers, erős, hatalmas... igen... és kegyetlen! És még valami... a fiatalság sebezhető.
Lehet, hogy azért, mert már öreg vagyok (...), de a fiatalok védtelensége mindig könnyeket csal a szemembe. Az ifjúság nagyon sebezhető. Nagyon kíméletlen... nagyon magabiztos. Nagyon nagylelkű és nagyon követelőző.
Az ifjuság rettenthetetlensége a tapasztalatlanságból következik.
Egyik nap még fiatalok vagyunk, balosak, szépek, szexik, kívánjuk egymást, de aztán szétmegy a család, új társak jönnek, új családok, ide-oda költözések, és az élet elrobog mellettünk.
Senki nem mondta, hogyan kell csinálni ezt. A felnőtt életet. Mármint azon túl, hogy innentől felelős vagy a tetteidért, fiam, meg hogy menj el a fodrászhoz most már tényleg, és hogy hogy néz ki az ünneplő ruhához az a tornacipő.
Abból, hogy itt rendszerváltás történt, egy mai érettségizőnek a szülei elbeszélésén túl személyes élménye már nincsen, ekképp összehasonlítási alapja se arra nézvést, miben más a cucilizmus, mint a demokrácia. (...) Ezt a korosztályt a nyugdíjassal szemben már nem tudja a politika megvezetni, megetetni ígérettel, hazugsággal, érdeke szerint. Nincs kedvük hozzá, nem az az életcéljuk, hogy hivatalos ünnepeken biodíszletek legyenek. Ha fals a nóta, a szónokot a második mondatnál kiröhögik. Ha végképp megunják, felszállnak a repülőre, mondjátok csak, csináljátok, de nélkülem, cső.
Felnőttnek lenni nem túl vonzó, nem egy hálás szerep, és semmiképp sem azonos avval, hogy mostantól mindent szabad. Egyfelől neked eddig szabad volt csaknem minden bizonyos keretek között (...), másfelől meg minden híresztelés ellenére nem méznyalás, nem karnevál, ami most következik.
A felnőttkort ne úgy képzeld, kérlek, mint a középiskolai évek afterpartyját, mert szívlapáttal vág pofán az élet, ha ezt teszed.
Életkoruk feleannyi fizetésük kétszer annyi és kétszer olyan okosnak hiszik saját magukat de van bőven vigasz is jó ez az életszakasz is.
Az ember addig fiatal, ameddig céljai vannak.
Ó, fiatalnak lenni nem könnyű, mer' minden, ami zavar és fáj, életedbe' először zavar és fáj.